Gazdaságfejlesztés

  • Gazdaságfejlesztés

Ahol a kicsi sokat ér

Gyakori eset, hogy a pályázati pénzek lehívására készülő reménybeli kedvezményezettek előtt tornyosuló legkomolyabb akadály az önrész, mindegy, hogy 50, 25, vagy 10 százalék előteremtése a követelmény. Nincs ez másként az ÚMVP esetében sem. A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány saját mikrohitel programmal segített hozzá már számos, többek között ÚMVP-ben induló pályázót ahhoz, hogy megvalósítsa fejlesztését.

A hidrogénre alapuló energiagazdaság elmélete a fősodorbeli társadalmi tudatosság peremvidékein helyezkedik el. Egyelőre esetlegesen, de egyre gyakrabban és nagyobb erővel hallható az ezzel foglalkozó szakemberek hangja.

A hidrogén előállításához csak víz és áram kell, áramot pedig már tudunk megújuló forrásokból termelni, tehát elvileg rendelkezésünkre áll ez a teljesen „tiszta” technológia.

Az autógyárak egyre közelebb hozzák a hétköznapi árszinthez a hidrogénüzemű gépkocsik gyártási költségeit, többszáz töltőállomás nyílt már Európa-szerte, hazánkban pedig a Bükk-MAK HACS kísérletezik egy hidrogén-infrastruktúrára alapuló modell-település felépítésével.

Lehetséges, hogy átugorva néhány fejlődési szintet, ez a nulla károsanyag-kibocsátású megoldás válhat általános energiaforrássá a közeli jövőben? A HTC platform konferenciáján erről szóltak az előadások.

  • Gazdaságfejlesztés

Egyél helyit

„Kampányt indít a helyi termékek népszerűsítése, a fogyasztási szokások megváltoztatása érdekében a zalaegerszegi Humán Esély Nonprofit Kft. Együnk helyit, vegyünk helyit! Ez a kampány mottója, a célja pedig, hogy az élelmiszerek kiválasztásakor a multik kínálta árucikkek helyett a szűkebb környezetünkben előállított termékeket helyezzük előtérbe. Ne csak az ár számítson, a környezet védelme és az egészség megőrzése sokkal fontosabb szempont legyen, mint jelenleg.”

E szavakkal adtunk hírt a zalaegerszegi Belvárosi Szüret rendezvényről, melyhez becsatlakozott a Környezettudatos Göcseji Hely Termék Napok rendezvénysorozata. Az események eredményeiről, szereplőiről és hátteréről Buza Bea projektmenedzser, a Humán Esély ügyvezetője számolt be a Vidékjárónak.

  • Gazdaságfejlesztés

Szerveződő helyi kereskedelem

A „Hangya" Települési Gazdaságfejlesztési Mozgalom kétnapos képzésének adott helyet a galgahévízi Gaia Alapítvány a napokban.

A „helyi termelés - helyi fogyasztás” térnyerésének jegyében fogant szövetség rendezvényére a Vidékjáró is ellátogatott.

  • Gazdaságfejlesztés

Lakópark rendőröknek

Az alapkőletétellel megkezdődött a rendőrcsaládok új lakhelyeinek építése Jánoshidán.

Eszes Béla polgármester elmondta, hogy az aláírt szerződés szerint az építőipari cég nem csak kivitelezőként, hanem befektetőként is részt vesz a projekt megvalósításában.

Az eredeti terveknek megfelelően, összesen 24 új házat építenek Jánoshidán, amelyeket a megyében szolgálatot teljesítő rendőrök vásárolhatnak meg, kifejezetten számukra kidolgozott támogatási rendszer és kedvezményes hitel igénybevételével.

  • Gazdaságfejlesztés

Élő Tisza

Minőségbiztosítás, védjegy, biodiverzitás, libavásár, árvízvédelem, vidéki turizmus... címlapon az Élő Tisza.