• Európai tükör

BirdLife

A Közös Agrárpolitika (KAP) reformfolyamatáról szóló cikkekben a szakmai vita legfontosabb szereplői között újra és újra felbukkan a BirdLife nevű nemzetközi szervezet, amely a madarak élőhelyeinek megőrzése érdekében végzett munka kapcsán a biodiverzitás-csökkenés megállítását, a természetes élőhelyek védelmét, a fenntarthatóságot szem előtt tartó politikáért lobbizik.

A madarak fajpusztulásának megállításáért ténykedő civil szervezet a KAP egyik leghangosabb kritikusává, a reform vitájának legaktívabb szereplőivé lépett elő az elmúlt években. A BirdLife több mint száz országban van jelen, négyezer alkalmazottja és 2,5 milliós tagsága van, valamint több mint egymillió hektárnyi földterületet birtokol vagy bérel, tehát jelentős társadalmi erőforrásokkal bír. A BirdLife nem csak egy nagy nemzetközi iroda, hanem ernyőszervezet a madarak védelme iránt elkötelezett civilek számára.

2010 januárjában időszakos kiadványukban összefoglalták, milyen kihívások állnak a magyar elnökség előtt. Az írás szerint fontos döntéseket kell meghozni ebben a hat hónapban, amelyek döntően befolyásolják, hogy az EU következő hétéves pénzügyi keretében hozzárendeljük–e a megfelelő forrásokat a biodiverzitási krízis megválaszolásához szükséges eszközökhöz. Ezt az időszakot „életre szóló lehetőségként” aposztrofálják a kiadvány szerzői arra, hogy egy úgynevezett Biodiverzitási Stratégia kidolgozását kombináljuk a KAP és a halászati politika reformjával.

A BirdLife is felsorakozott azok közé, akik azért bírálják a KAP-reformot, mert szerintük a program nem szolgálja kellően a vidéket a "közösségi javak" (public goods) előállításában. Úgy vélik, az új KAP azokat a gazdákat kell hogy támogassa, akik tevékenységükkel megóvják a tájat, a vizet, az élőhelyeket, és az egészséges környezetet. A piaci folyamatok ehhez nem járulnak hozzá elég hatékonyan. De amíg a KAP megújításához nincs meg a megfelelő összhang a döntéshozók között,addig nem sikerülhet garantálni a fenti célok érvényre juttatását.

A BirdLife egyik legnagyobb erőssége a tagsága: csak Európában több mint kétmillió tagjuk van, és ezeknek az embereknek a többsége a környezeti tudatosságra a madarak iránt tanúsított törődésen keresztül ébredt rá. A megfigyeléssel, az etetők építésével könnyen meg lehet érteni az ökoszisztémák fogalmát, amely sok esetben meglehetősen akadémikus megfogalmazásban olvasható.

A BirdLife európai politikai tevékenységének első embere Ariel Brunner, akit a capreform.eu szerzője, Jack Thurston úgy jellemzett a vele készített interjújának felvezetőjében, mint „a KAP radikális reformjának legmeggyőzőbb és legtájékozottabb szószólója”.

Az eddigiek alapján sem teljesen nyilvánvaló, miért, és főleg hogyan kerül a legjelentősebb mezőgazdasági és vidékfejlesztési lobbicsoportok közé egy madárvédelmi szervezet. Az interjúban Brunner elmondja: a motiváció egyfelől abból fakad, hogy a mezőgazdasági tevékenységnek van a legjelentősebb hatása az élőhelyekre.

A KAP önmagában jó és hasznos eszköz szerinte, nagy előnye, hogy egy EU-szabályozás, és az EU elég nagy ahhoz, hogy globális méretekben is valóban képes legyen változásokat elindítani. A jelenlegi szabályozással azonban sokan nem elégedettek, hiszen a támogatások elosztása ködös történelmi okokon alapszik: „Az esetek többségében semmilyen kapcsolat nincs aközött, hogy mit tesznek ezek a gazdák, milyen közösségi javakat állítanak elő, milyen károkat okoznak a társadalomnak, és hogy milyen pénzt kapnak. A támogatások mértéke csupán attól függ, mennyit termeltek bizonyos referenciaévekben, és néhány múltbéli politikai háttéralkutól. Így ez a szabályozás jelenleg nagyon távol esik attól, amit a társadalom igényel.”

A környezetvédelmi szervezetek nem mindig fordítottak elegendő figyelmet arra, hogy kellő óvatossággal fogalmazzák meg aggodalmaikat, és ez konfliktusokhoz vezetett. Sok gazda ma is defenzíven lép fel, ha reformok kerülnek szóba. Ahogyan Ariel Brunner fogalmaz: „Végülis a többségük keményen dolgozik, úgy boldogul gazdaságával, ahogyan tud. de számos gazdasági és környezeti kihívás nehezíti munkájukat, és aztán azt kell látniuk, hogy őket teszik felelőssé abban, hogy valami elromlott. Ezen a fázison most kezdünk túllépni. A szektorban egyre többen ismerik el, hogy rosszul csináltunk valamit a mezőgazdaságban, és hogy a fenntarthatóság igazából a gazda érdeke is. Ha kimerítjük a talajt és a vízbázisokat, ha elveszítjük a pollenező rovarokat, akkor ez a gazdaságra is visszaüt. Ugyanakkor jelentős előrelépést tapasztalhattunk az elmúlt húsz évben abban is, ahogyan a környezetvédő szervezetek megértették, hogy milyen fontos szerepet játszanak a gazdák a táj, a biodiverzitás fenntartásában. A legtöbb környezetvédelmi cél amit el kell érnünk valójában éppen a jó gazdálkodással érhető el, gondoljunk akár extenzív legeltetésre, kaszálókra, amelyek értékes fajoknak adnak életteret. A gazdálkodás abbamaradása gyakran ugyanúgy környezeti problémákhoz vezethet, mint a túlzottan intenzív mezőgazdasági tevékenység.”

A jelenlegi KAP a BirdLife szerint dióhéjban úgy fogalmazható meg, hogy „a pénz rossz embereknek megy, akik rossz dolgokat hajtanak végre. Nagyon szennyező tevékenységet folytatnak: halott zónát alakítanak ki a Balti-tengeren, összeomlasztják Spanyolország vízrendszerét, és sorolhatnánk a hasonló példákat. Viszont a legelők, az extenzív gazdaságok, amelyek Európa legszebb tájait tartják karban komoly turisztikai vonzerőt generálva, keveset kapnak. A legsérülékenyebb, legszegényebb gazdaságok pedig, ha Románia és Bulgária egyes eseteit nézzük, egyáltalán nem kapnak semmit.”

A BirdLife „tiszta szerződéseket” szeretne a gazdák és a társadalom között. Legyen egyértelmű, hogy mit kap a társadalom cserébe azért a pénzért, amivel a gazdát támogatja. A KAP szabályozása ma a múltra alapszik, ők azt szeretnék, hogy a jelenről szóljon, legyen egyértelmű kapcsolat a kapott támogatás és az ezzel elérni kívánt társadalmi cél között.