I. tengely: A mezőgazdaság, az élelmiszer-feldolgozás és az erdészeti ágazat versenyképességének javítása

A javasolt intézkedések kapcsolódása a Nemzeti Erdőprogramhoz és a Közösségi Erdészeti Stratégiához A EMVA I. tengelyének tervezett intézkedései szorosan kapcsolódnak a Nemzeti Erdőprogramban foglalt intézkedésekhez, így az EU intézkedéseivel (a vonatkozó jogszabályokba foglalt módon), valamint az erdőgazdálkodási stratégiával is összhangban vannak. Az I. tengely tervezett intézkedései fókuszában a felhasználás és a fejlesztés áll a Nemzeti Erdőprogramban (NEP) felsorolt cselekvési tervekből (védelem, felhasználás, fejlesztés), természetesen összhangban a többi tengely tervezett intézkedéseivel, különösen azokkal, amelyek a védelemről szólnak. A Rio de Janeiro Föld-csúcs konferenciát követően megszervezett Európai Erdők Védelme Miniszteri Konferenciák (Helsinki 1993., Lisszabon 1998. és Bécs 2003.) állásfoglalásain (17) alapul az Európai Unió erdészeti stratégiája is, amely az erdők gazdasági jelentőségét már az erdők védelmi- és közjóléti szerepe mellé rendeli.

Alapkövetelmény, hogy a fenntartható fejlődés követelménye érvényesüljön egy olyan természeti erőforrással történő gazdálkodás során, mint az erdő. Ennek hazánkban évszázados gyakorlata van, azonban a fenntartható erdőgazdálkodás feltételrendszerét mindig az aktuális gazdasági kihívásokhoz és a környezetvédelmi igényekhez kell igazítani. Hazánkban a rendszerváltást követően a magánerdő-tulajdon
gyarapodásával, az agrárgazdálkodás szerkezetének átalakulásával szükségessé vált az addigi erdészeti, erdőgazdálkodási szemlélet és erdészeti politika átformálása. Az elmúlt évtizedben a társadalom figyelme minden korábbinál nagyobb mértékben fordult az erdők, illetve erdőgazdálkodás felé, számon kérve a természeti környezet egyik legértékesebb alkotójának, az erdőnek tartós fenntartását és fejlesztését.

A Nemzeti Erdőprogrammal tehát egy nemzeti szintű, átfogó, ágazatok közötti és ismétlődő politika-tervezési folyamat valósul meg, amelyben 2006-2015. között az alábbi 10 területen kívánunk fejlődést elérni:

Állami erdőgazdálkodás fejlesztése. Olyan tulajdonosi, kezelői intézményi szervezet kialakítása szükséges, amely hosszú távon biztosítja az állami erdővagyon közcélú szolgáltatásainak kiemelt szintű
biztosítását.

Magán-erdőgazdálkodás fejlesztése. A magán-erdőgazdálkodás tőke- és eszközszegénységének csökkentésével, a jelenleg nem művelt területen az erdőgazdálkodási tevékenység beindításával az ország területének 9%-án jelentős javulást kell elérni a környezeti állapotban és a foglalkoztatás terén.

Vidék- és területfejlesztés, erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás. Az agrárátalakulás során felszabaduló területek erdősítése növeli a nemzeti erdővagyont, munkalehetőséget teremt, és folyamatos foglalkoztatást biztosít, hozzájárul a vidéki turizmus fejlesztéséhez és emeli a vidéki élet minőségét.

Természetvédelem az erdőkben. A természeti értékek és területek védelmét, az erdők biológiai sokféleségének megőrzését nem lehet kizárólag védetté nyilvánított objektumokra (pl. fajokra, élőhelyekre, területekre) korlátozni, hanem az erdei ökoszisztémák természetközeli
erdőgazdálkodási módszerekkel történő általános védelmét, kezelését kell
megvalósítani.

Modern erdővédelem. Az új szemléletű erdővédelem elsősorban a károk megelőzését, a természetes folyamatok nagyobb mértékű érvényesülését, továbbá az erdők önszabályzó képességének fokozását állítja középpontba.

A fenntartható vadgazdálkodás. A jövő vadgazdálkodását mindenek előtt a természetes populációkra kell alapozni, a zárttéri vadtartás csak kiegészítő szerepet tölthet be az eredményesebb vadásztatás érdekében.

Racionális fahasznosítás. Ökológiai és gazdasági szempontból is alapvető nemzetgazdasági érdekünk az újratermelhető, környezetbarát faanyag fokozottabb felhasználása; így a faanyag ipari és társadalmi hasznosításának javítása az egész Program egyik meghatározó eleme.

Az erdészeti igazgatás feladatai. Az erdészeti igazgatás munkáját úgy kell fejleszteni, hogy az állami akarat érvényesítése során az adott pillanatban jelentkező társadalmi és szakmai elvárásokat maximálisan figyelembe vegye.

Kutatás, oktatás és termelésfejlesztés. A kutatás és oktatás fejlesztése kihat a Program megfelelő tudományos megalapozására és a gyakorlati megvalósítás előfeltétele. A termelésfejlesztésre gyakorolt hatása miatt a kutatás és oktatás kiemelt szerepű a programon belül. Hatékony kommunikáció az erdőről az ember-erdő viszonyának javítása érdekében

Be kell mutatni a fenntartható erdőgazdálkodás környezetbarát hatásait, az erdő szolgáltatásainak pozitív hozzájárulását a környezeti állapothoz és a társadalmi igények kielégítéséhez. A fent említett célterületek összhangban vannak az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap célkitűzéseivel, így a Nemzeti Erdőprogram végrehajtása közvetlenül elősegíti az Európai Közösség vidékfejlesztési politikája megvalósítását.

Az UMVP egyes erdészeti intézkedései közvetlenül szolgálják az EU Erdészeti Stratégiáján alapuló EU erdészeti cselekvési tervében foglalt egyes kulcstevékenységek megvalósulását. Így az ÚMVP I. tengely erdészeti intézkedései az akcióterv 3-5. (nem faalapú erdei termékek, erdei biomassza felhasználása, erdőtulajdonosok együttműködése, képzése) kulcstevékenységekkel, a II. tengely intézkedései pedig a 6. (klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás), 7. (biológiai sokféleség megőrzése), 9. (erdővédelem), 11. (erdők védőfunkcióinak megtartása) és a 12. (városi és városkörnyéki erdők használata) kulcstevékenységekkel vannak kapcsolatban.

Az egyes NEP-célprogramok megvalósítása a tervezett intézkedések segítségével valósul meg az alább felsorolt kapcsolódási pontokon keresztül. A képzési és tájékoztatási tevékenységek támogatásának célja az, hogy a mező- és erdőgazdálkodási termelők szakmai tudásszintjét emelje az agrárgazdálkodás környezeti hatásait, az EMVA keretein belül támogatott tevékenységek tervszerű megvalósítását és a megvalósult beruházások szakszerű működtetését illetően, valamint az, hogy a vidéki emberek vállalkozási készségeit fejlessze. A tanácsadó szolgáltatások igénybevételének támogatása a munkavédelmi és egyéb kapcsolódó előírások betartásának segítését, valamint a bruttó mezőgazdasági
termelékenység javítását célozza. Az üzemvezetést, a gazdálkodást és a helyettesítést segítő tanácsadó szolgáltatások célja, hogy elősegítse az agrárvállalkozások hatékonyságának és versenyképességének növelését, támogassa a mezőgazdasági fejlődés fenntarthatóságát, továbbá javítsa a vidéki régiók népességmegtartó és alkalmazkodóképességét, illetve a mezőgazdasági termelők és vállalkozók életkörülményeit. Az erdők gazdasági értékének javítása a népszerűsítő kiadványok, illetve az
erdészeti eszközök és gépek korszerűsítése révén érhető el, illetve az erdőgazdálkodást segítő informatikai eszközök beszerzésével. A mező- és erdőgazdálkodási termékek értéknövelési támogatásának célja az, hogy
az erdőgazdálkodás szerkezetét megváltoztassa, a termékstruktúrát javítsa, a kapacitások összhangját megteremtse, és korszerű technológiákat valósítson meg, valamint a minőségi tárolás alkalmazását támogassa. A mező- és erdőgazdálkodás modernizációjához és fejlesztéséhez kapcsolódó infrastrukturális projektek célja, hogy az erdők felfedezéséhez, talajvédelméhez, valamint a talajnedvesség egyensúlyát támogató rendszerek kiépítéséhez hozzájáruló, technikai jellegű projekteket, továbbá az erdei iskolákat, valamint a magán erdei
tájékoztató központokat támogassák. Az egyes NEP-célprogramok megvalósítása a tervezett intézkedések segítségével valósul meg az alább felsorolt kapcsolódási pontokon keresztül.

Szakképzési és tájékoztatási tevékenységek

A támogatás célja az, hogy a mező- és erdőgazdálkodási termelők szakmai tudásszintjét emelje az agrárgazdálkodás környezeti hatásait, az EMVA keretein belül támogatott tevékenységek tervszerű megvalósítását és a megvalósult beruházások szakszerű működtetését illetően, valamint az, hogy a vidéki emberek vállalkozási készségét fejlessze.

Kapcsolódási pontok:

  • Kutatás, oktatás és termelésfejlesztő célprogramok
  • Magán-erdőgazdálkodás fejlesztése célprogram
  • Célprogram az erdőket érintő hatékony kommunikációt illetően, melynek célja az ember és az erdő kapcsolatának javítása.

Tanácsadó szolgáltatások igénybevétele

A tanácsadó szolgáltatások igénybevételének támogatása a munkavédelmi és egyéb kapcsolódó előírások betartásának segítését, valamint a bruttó mezőgazdasági termelékenység javítását célozza.

Kapcsolódási pontok:

  • Magán-erdőgazdálkodás fejlesztése célprogram
  • Kutatás, oktatás és termelésfejlesztő célprogramok
  • Célprogram az erdőket érintő hatékony kommunikációt illetően, melynek célja az ember és az erdő kapcsolatának javítása.

Az erdők gazdasági értékének növelése

A támogatás célja az erdők gazdasági értékének növelése a népszerűsítő
kiadványok, illetve az erdészeti eszközök és gépek korszerűsítése révén, illetve az erdőgazdálkodást segítő informatikai eszközök beszerzésével.

Kapcsolódási pontok:

  • Magán-erdőgazdálkodás fejlesztése célprogram
  • Vidék- és regionális fejlesztési, erdősítési, és az erdő struktúrájának átalakítását célzó célprogramok.

Mezőgazdasági és erdőgazdálkodási termékek értéknövelése

A támogatás célja az, hogy az erdőgazdálkodás szerkezetét megváltoztassa, a termékstruktúrát javítsa, a kapacitások összhangját megteremtse, és korszerű technológiákat valósítson meg, valamint a minőségi tárolás alkalmazását támogassa.

Kapcsolódási pontok:

  • Magán-erdőgazdálkodás fejlesztése célprogram
  • Ésszerű fafelhasználás célprogram
  • Vidék- és regionális fejlesztési, erdősítési, és az erdő struktúrájának átalakítását célzó célprogramok

A mezőgazdaság és az erdészet fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez kapcsolódó infrastruktúra

A támogatás célja, hogy az erdők felfedezéséhez, talajvédelméhez, valamint a talajnedvesség egyensúlyát támogató rendszerek kiépítéséhez hozzájáruló, technikai jellegű projekteket, továbbá az erdei iskolákat, valamint a magán erdei tájékoztató központokat támogassa.

Kapcsolódási pontok:

  • Vidék- és regionális fejlesztési, erdősítési, és az erdő struktúrájának átalakítását célzó célprogramok
  • Magán-erdőgazdálkodás fejlesztése célprogram