Őshonos állatok előnyben

Az európai uniós támogatást nőstényekre lehet kérni, mértéke több tízezer forint, amely az egyedek éves fenntartását is fedezi. A cél az őshonos fajták állományának megőrzése. Nem tudják felvenni a versenyt korszerű, hibrid társaikkal a tradicionális állatfajták, sőt, ha nem lenne a támogatás, akkor félő, hogy csak néhány őshonos egyed maradna meg - véli a Magyarországi Szamártenyésztők Egyesületének elnöke. Az őshonos állatfajták támogatására vonatkozó kifizetést február végéig lehet igényelni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalban.

Ernst Mihály, elnök, Magyarországi Szamártenyésztők Egyesülete:
- Ilyen például a magyar szürkemarha, a fodrostollú magyar ló, a kisbéri félvér, és nem utolsósorban a magyar parlagi szamár is. Ez a program 2010-ben indult, ez egy 5 éves program, tavaly módosították a rendeletet, úgyhogy most már 2014-ig évente be lehet lépni.
A 2010-től 2014-ig terjedő időszakra összesen 40 kérelem érkezett be Somogy megyében, ebből mindössze 16 nyert el pénzbeli támogatást. Legtöbben a szürke marhára igényelték a 200 és 284 eurós kifizetést. Fontos tényező, hogy csak nőstény egyedekre vonatkozik a pályázat, egy szamárra évente például 180 euró is igényelhető, de a baromfiféle, így például a tyúk és a pulyka is a támogatottak körébe tartozik. Előbbire 20, utóbbira mintegy 35 euró uniós támogatás érkezhet. A pénzbeli segítségre pedig nagy szükség van - véli Ernst Mihály.
Magyarországi Szamártenyésztők Egyesületének elnöke hozzátette:
- A létszám megtartáshoz mindenképpen elegendő, hiszen valamennyire fenntartja a tenyésztők lelkesedését, a régi fajtáink tenyésztésbe tartását illetően, versenyhelyzetet nem tud teremteni, de mindenképpen nagy segítség.
A támogatás ugyanis az esetek többségében fedezi az egyedek éves fenntartását, így van esély arra, hogy például a ma már hobbiállatként funkcionáló szamarat a jövő generációja is megismerje.

somogytv.hu