Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa.
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Vidékfejlesztési Program, mely az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott vidékfejlesztési támogatásokról szóló 1698/2005/EK Tanácsi Rendelet 15. § (1) bekezdése alapján készült, s melyet Magyarország a Kormány jóváhagyását követően hivatalosan benyújtott az Európai Bizottság részére.
Az Európai Unió Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága 2007. szeptember 19-én hagyta jóvá a 2007-2013-as időszakra vonatkozó Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot. Az ÚMVP intézkedésein keresztül mintegy 1300 milliárd forintnak megfelelő támogatás hívható le, jórészt az agrárium versenyképességét javító, illetve a természeti és a vidéki épített környezet értékeinek megőrzését célzó beruházásokra.
Az ÚMVP végrehajtásának felelőse az ÚMVP Irányító Hatóság (IH), a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM). Az IH vezetője dr. Forgács Barnabás, az FVM közösségi ügyekért felelős szakállamtitkára.
Az ÚMVP lebonyolításában részt vesz az FVM több főosztálya, ezen belül a szakmai előkészítés feladata az Agrár-Vidékfejlesztési Főosztályra hárul, továbbá az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (FVM VKSZI), a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), valamint részben a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH).
Az alábbi dokumentumok letöltésével Ön is részletesen megismerheti az ÚMVP céljait és intézkedéseit.