Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa.
Tudósításunk második része a Magyar Természetvédők Szövetsége szervezésében megvalósult konferenciáról, ahol a civil szervezetek megjelent képviselői és a Mezőgazdasági Bizottság ellenzéki tagjai is véleményezték a kormány vidékpolitikai elképzeléseit.
Az első részben Ángyán József ismertette az irányokat, a kormány fő szándékait, majd az előadásokat vettük sorra.
Itt, a Vidékjáróban most bemutatjuk a civilek és a politika reakcióit, az esemény második felét kitevő diskurzus főbb pontjainak ismertetésével.
Hozzászólások a közönség soraiból:
- Helyi élelmiszerek kereskedelmének segítése: szigorúbb élelmiszeripari előírásokkal, a vevők helyi termékekre csatornázásával, az 50 km-nél többet utazó termékek adóztatásával
- Népfőiskolák: háztartási és mezőgazdasági ismereteket adni a tanulatlan, mélyszegénységben élő rétegeknek
- A csatornázások során kiüresedett funkciójúvá váló emésztőgödröket használják záporfogó ciszternákként
- Súlyos fordítási hibák az MVH, MgSZH munkáiban – „először a hivatalt kéne rendbe rakni”
- Sötét tónusú próféciák: a kommunikációnak már inkább „háborús mozgósítási terv”-nek kellene hangoznia, 10-20 év múlva teljesen más körülmények között fogunk élni, „emberek fognak tömegével elpusztulni”
- Az ilyen rendezvényeken a büfében legyen magyar biotermék!
- A „kiváló magyar termékek” vásárlása önmagában probléma, problémásan lehet hozzájutni, kétséges eredetű termékekhez, gyakran rendkívül túlárazottan.
Politikusok:
Font Sándor, Fidesz- MPSZ kijelentett néhány már ismert kormányzati célkitűzést, mint a termőföld nemzeti tualjdonban tartását, a helyi termékek terjesztésének elősegítést, majd elmondta, e percekben kezdődik az alkotmánytervezettel kapcsolatos megbeszélés , amin feltétlenül ott kell lennie, hogy "ezek az elvek" az alapokmányban is visszaköszönjenek, majd távozott.
Ficsor Ádám, MSZP, az ÚMVP IH egykori vezetője szerint a célkitűzésekkel egyet lehet érteni, majd kiemelt néhány részterületet, ahol a fő nehézségeket látja:
- a foglalkoztatottság lehetne még hangsúlyosabb
- a szűkülő globális termőföldkínálat és a piaci tendenciák afelé mutatnak, hogy a gabona ára emelkedni fog: ilyen környezetben rendkívül nehéz lesz divezifikációra motiválni a termelőket
- a vidékfejlesztés az EU egyik legszabályozottabb területe, ezt szem előtt kell tartani, amikor jövőképet vázolunk fel, pl. 2014 után nem lesz támogatható a gyepes legeltetés
- „vannak nyomasztó részletkérdések: a brutális sertéslétszám-csökkenés, illetve az értelmesen működő közmunkaprogramok átmeneti befagyasztása” olyan tényezők, amelyek gyors beavatkozást igényelnének
Varga Géza, Jobbik, a galgahévízi ökofalut menedzselő Gaia Alapítvány vezetője szerint is „könnyű egyetérteni” az elhangzottakkal, bár aggodalmának adott hangot a tekintetben, hogy a kormányzat Ángyán Józsefet "küldi megvívni a társadalmi vitákat", a jó szándékok idővel mégis megbicsaklanak.
A „versenyképesség” egy meghaladott fogalom szerinte, nem ez a cél, hanem a települések önellátása, ezt pedig az élelmiszer-önrendelkezés oldhatja meg. A kormánynak az lenne a feladata, hogy megteremtse az ehhez szükséges „második gazdaság” , a helyben termelés és fogyasztás feltételeit.
Szabó Rebeka, LMP, köszönetét fejezte ki az ismertetett programtervezetért, a pártja a célokkal egyetért, várja a programokat. Kiegészítésként a „közösségi önrendelkezés” fokozását segítő intézkedéseket javasolt, itt konkrétan említette a LEADER-t jó példaként. A „versenyképesség és hatékonyság” helyett az „együttműködés és fenntarthatóság” hívószavakat látja aktuálisnak. A politikusok feladatát így fogalmazza meg: „kiszámítható és megjósolható környezetet kell biztosítanunk a szakemberek számára”.
Paradigmaváltást sürget a vízgazdálkodás kapcsán, illetve a tájbaillő mezőgazdasági tevékenység elősegítésének támogatását javasolja.
Sáringer-Kenyeres Tamás, KDNP, végül leszögezte, hogy a „gazdákat nem lehet magukra hagyni”, illetve, hogy szívesen látná, ha a bankszektor kivonulna a vidékfejlesztésből, mert nem helyes, hogy banki profitot realizálnak az ilyen fejlesztések hiteleiből.
A déli határvidéken tovább haladva kelet felé, a Dunán átkelve máris a végtelen rónákon találjuk magunkat: ez már a Dél-Alföldi Régió, azon belül pedig Felső – Bácska. részletek
Válogatás az akciócsoportok híreiből részletek
Újabb térséget vett be világhódító útján a LEADER Program: a napokban hirdették ki Románia 80 nyertes helyi akciócsoportját, akik hamarosan nekiláthatnak a vidékfejlesztő munkának. Az előkészületek keretében két erdélyi akciócsoport vendégül látta két magyarországi HACS, az MNVH, és a VM képviselőit. részletek