Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa.
Az országban egyedülálló projekt valósulhat meg a Keszthelyi-hegységben. Immár navigációs berendezésekkel is igénybe vehető új útvonalakat, valamint kincskereső (geocaching) játékot is kínál a Keszthelyi-hegység Alapítvány országosan egyedülálló ökoturisztikai programja. részletek
A Forma-1-es világbajnoki futam hétvégéjéből az ÚMVP rendezvényes stábja is kivette a részét. A hazánk szépségeinek népszerűsítésével vegyes szórakoztató kikapcsolódást nyújtani kívánó Hungaro Falu keretein belül a hét régió színe-java települt ki a Budai Várba, és a mogyoródi versenypályára. Az umvp.eu visszatekintő összeállítása. részletek
Elindult "Hazajáró" néven futó kampányunk, mely során mindenkit buzdítunk a belföldi utazásra, hazánk tájain való kóborlásra, pihenésre, kedvezményesen, mondhatni "bevezető áron", június második hétvégéjén. részletek
A Torkos Csütörtök után a szerdai napra is bejelentkezett egy újabb, hagyományteremtő céllal, idén indult rendezvény, a kulináris örömök terén: Április 29.-én országszerte kedvezményesen mérték a bort, a Borszerda néven meghirdetett akció keretében. részletek
„A falusi turizmus fellendítésére érdekképviseleti hálózatot hozott létre a FATOSZ, valamint 14 további, az idegenforgalomban érdekelt szervezet.” - adtuk hírül honlapunkon, március elején. Az egzotikus hangzású „IKUVÉH” (Idegenforgalmi és Kulturális Vidéki-falusi Érdekképviseleti Ernyőhálózat) egy országos szervezet, amelyben önálló jogi személyiségét megőrizve, de az összefogással megerősödve mindegyik tag képviselheti szakmája érdekeit. E tagszervezetek egyike a Magyar Kerékpárosklub (MK). részletek
A déli határvidéken tovább haladva kelet felé, a Dunán átkelve máris a végtelen rónákon találjuk magunkat: ez már a Dél-Alföldi Régió, azon belül pedig Felső – Bácska. részletek
Válogatás az akciócsoportok híreiből részletek
Újabb térséget vett be világhódító útján a LEADER Program: a napokban hirdették ki Románia 80 nyertes helyi akciócsoportját, akik hamarosan nekiláthatnak a vidékfejlesztő munkának. Az előkészületek keretében két erdélyi akciócsoport vendégül látta két magyarországi HACS, az MNVH, és a VM képviselőit. részletek