Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa.
Átadták a pályázati pénzből megújult tiszakécskei termálfürdőt. A föld mélyén lévő meleg vizet a fűtésnél is kihasználták, energiát és pénzt takarítva meg. Az átalakítás 680 millió forintba került, ehhez 330 millió támogatás érkezett.
Nagyszabású ünnepséggel adták át a Bács-Kiskun megyei Tiszakécskén a megújult és kibővült termálfürdőt. A beruházás a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program keretében az Európai Unió 330 millió forintos támogatásával, összesen 680 millió forintból valósult meg.
Az egész Tisza-parti létesítményt felújították, és a medencék jelentős részét is átalakították. A fedett uszoda épületét kibővítették, az új szárnyban pedig wellness és gyógyászati szolgáltatások kaptak helyet.
Mint azt az átadóünnepségen a fürdőt működtető családi vállalkozás egyik tagja, Szabó Éva elmondta, az utóbbi években folyamatosak voltak a fejlesztések. Ezek megvalósítása során a mostani projektet levezénylő Szabó Éva szerint ügyeltek arra, hogy a munkálatokat természetes anyagok használatával, környezetbarát megoldásokkal hajtsák végre. Így egy korábbi, a helyi adottságokat is kihasználó ötletet is alkalmaztak: a négy csillagos apartmanházak megépítésekor a termálvizet is felhasználták a fűtés kialakításánál, és ezt a módszert a most átadott épületrészeknél is bevezették.
Forrás: Homokhátság Fejlődéséért Nonprofit Kft., Alföldi Napló
A címkékre kattintva legyűjtheti az adott témában megjelent összes cikket.
Észak-Alföld Észak-Magyarország ÚMVP állattenyésztés élelmiszeripar érdekképviselet bio borászat civil Dél-Alföld Dél-Dunántúl díj EMVA EU falunap Fazekas Sándor fesztivál finanszírozás HACS hagyományőrzés hazajáró III. tengely IKSZT innováció képzés környezetvédelem Közép-Dunántúl Közép-Magyarország közösség kertészet kiállítás kkv konferencia kutatás LEADER magyar termék mezőgazdaság minisztérium MNVH munkahelyteremtés MVH Nyugat-Dunántúl pályázat siker támogatás termőföld turizmus vidékfejlesztés vidéki hírek VM
discontinued uggs sale
Back two years ago, I complained that the uproar over Darfur led by mostly Jewish-owned media was a smoke job designed to make the Israelis and the Jews in the US and Europe look humanitarian and kindly. cheap ugg boots for women I said ugg nightfall boots size 5 , cheap ugg boots for sale "Nothing will be done to save more than a token handful in Darfur." And I was, alas cheap uggs on sale , right. Now we never hear about Darfur. The attempt at keeping the news about Gaza out of mind and eye fell apart recently and the game in this case was to show stern disapproval of resistance. "If only they surrender to the jinjaweed IDF, cheap uggs for sale" snorted the NY Times. Actually, the NYT thinks the IDF is civilized ugg black boots . As they imagine we are in Iraq as we torture, maim and steal.
wholesale childrens clothing
get traditions. beach white dress I don’
;t care about them and trying to find a wedding dress that suited other people’s ideas of tradition wasn’t working and was making me angry. So, there’s a designer here in town who makes very pretty cotton sundresses cheap wedding gowns . I have one already and I’ louboutin online shop m going to buy one for my wedding. And some sandals. And get treated dresses outlet long dresses , or how to deal with the myriad and splintered forms of beauty we can suddenly access. Past Life Martyred Saints is an album about “love in the form of tragedy, love so much, so real, so fucked it’ cocktail dresses on sale s 5150”, but on some level it’s also about repeating Bo Diddley’s “just 22 and I don’t mind dyin&#
short summer wedding dress
simple halloween costumes Disney movie in a long time band t shirt designs black cocktail dresses .