Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa.
Két hátrányos helyzetű település általános iskoláinak felújítására és korszerűsítésére nyújt több mint 166 millió forint támogatást az Európai Unió és a magyar állam. A fejlesztések hamarosan megkezdődnek Múcsonyban és Izsófalván.
Csaknem 167 millió forint támogatást kap a magyar államtól és az Európai Regionális Fejlesztési Alaptól a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Múcsony és Izsófalva önkormányzata két általános iskola felújítására, akadálymentesítésére. A projekt célja az intézmények energiatakarékos, környezetbarát és korszerű felújítása, valamint helyhiány miatti bővítése konyhával és nélkülözhetetlen kiegészítő helységekkel. Az akadálymentesítés mellett fontosnak tartják az épületek többfunkcióssá tételét, korszerű bútorok és eszközök beszerzését a minőségi oktatás érdekében.
A múcsonyi Kalász László Általános Iskola konyhájában jelenleg 330 főre főznek, ebbe beletartozik az óvodás, iskolás, felnőtt és szociális étkeztetés is. A konyha kapacitása már nem bővíthető, pedig ezen a hátrányos helyzetű településen nemcsak a gyermekek, de a felnőtt lakosság körében is egyre több ember szorul szociális étkeztetésre.
Az iskola fizikai állapota erősen leromlott, a nyílászárók nem jól záródnak, elkorhadtak, s az épület sem zárható biztonságosan. A vizesblokk egy része a tanév nagy részében zárva van, sőt, állapotuk miatt már az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat is felújításra javasolta. A tetőt is rekonstruálni kell, a belső padló burkolatok elhasználódtak, a falak burkolása szükségessé vált.
Az épület kihasználtsága gyermeklétszám tekintetében megfelelő, ezért a tantermeket alapos felújítással a diákok számára elfogadhatóvá kell tenni. Az akadálymentesített bejárat egy helyen már biztosított, de a teljes körű akadálymentesítést a projekt révén kívánja megoldani az önkormányzat.
Az izsófalvai Izsó Miklós Általános Iskolában jelenleg két egymástól független épületben folyik az oktatás, ezeket a 2606-os főút vágja ketté. Az egyikben jelenleg két tanterem működik. A projekt révén szeretnék megvalósítani azt, hogy az oktatás egy épületben folyjon, ám ehhez nem szándékoznak bővíteni, csak a falakat helyeznék el máshogyan: a túl nagy tantermekből kisebbeket építenének, így biztosítanák a kellő számú tantermet a gyermekek számára. Az iskolaépületek komplex akadálymentesítése, a világítás energiatakarékossá modernizálása is a tervek között szerepel. A fejlesztéssel egyúttal utat nyitnak a tanulók számának növekedése előtt. A tervezés során környezettudatos nevelési elemek, feltételrendszer biztosítását is figyelembe vették: a szelektív hulladékgyűjtéshez gyűjtőedények beszerzésére, tároló helyiségek – biztonságos kerékpártároló, demonstrációs anyagtároló és szertár – kialakítására is fordítanak a pályázott összegből.
Forrás: Borsod-Torna-Gömör Egyesület, www.mucsony.hu
A címkékre kattintva legyűjtheti az adott témában megjelent összes cikket.
Észak-Alföld Észak-Magyarország ÚMVP állattenyésztés élelmiszeripar érdekképviselet bio borászat civil Dél-Alföld Dél-Dunántúl díj EMVA EU falunap Fazekas Sándor fesztivál finanszírozás HACS hagyományőrzés hazajáró III. tengely IKSZT innováció képzés környezetvédelem Közép-Dunántúl Közép-Magyarország közösség kertészet kiállítás kkv konferencia kutatás LEADER magyar termék mezőgazdaság minisztérium MNVH munkahelyteremtés MVH Nyugat-Dunántúl pályázat siker támogatás termőföld turizmus vidékfejlesztés vidéki hírek VM
online dresses
ceremony reception has ended sweetheart lace wedding dresses . Secondly bridesmaid dresses orange , cocktail designer dresses provide the newlyweds an advice that they would use as their foundation for marriage. wedding lace gloves You’ wedding gowns ve got experienced moving into a wedded bliss and you know the pros and cons or perhaps relationship. You can share some tips about just what you have learned on your marriage
. Next, it is a personal opportunity to ceremony since it shows the colour associated with mineral water Orange is definitely a rejuvenating coloring black cocktail dresses . a-line tea length wedding dresses The application can be typically the shade regarding your sea-of drinking water which usually is a symbol of stability and also equilibrium. Being married can be moreover regarding the harmonize regarding wedding dresses rental lifestyle