Hírek

  • A Gazdaságfejlesztési Operatív Programtámogatásának köszönhetően fejlesztette mikrovállalkozását a Kincses Szerszám Szerszámkészítő, Műanyag-fémfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. A beruházás összköltsége több mint kilencmillió forint volt, amelyhez négymillió forint támogatást nyertek el. A támogatás összegének 85 százaléka az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapjából, 15 százaléka pedig a magyar költségvetéséből származik. A projekt megvalósítása 2011 augusztusában kezdődött. részletek

  • Ünnepélyesen átadták a „Vércse Klub” és „Vércse Sarok” helyszínének kialakítása című pályázattal elkészült beruházást május 19-én Sárkeresztesen, a Pünkösdi Napokon. A település a nemrégiben szintén pályázati támogatásból felújított Művelődési Házban alakított ki egy konyharészt és egy kiállító vitrinekből álló kiállítóteret. Az önkormányzat több mint 3,7 millió forintnyi, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és a magyar kormány által társfinanszírozott támogatást nyert el erre a célra. részletek

  • Elősegítheti a keszthelyi turizmus fejlesztését a Balaton-törvény közelmúltban elfogadott módosítása, hangzott el Manninger Jenő országgyűlési képviselő és Pálinkás Róbert alpolgármester május 2-i sajtótájékoztatóján. Előbbi elmondta: a jogszabályt 2008-ban elfogadott átfogó átalakítása óta nem vizsgálták felül. A mostani módosítás legfontosabb elemei zöld- és erdőterületeket, csónakkikötőket, tájvédelmi kérdéseket is érintenek. részletek

  • Sajnálattal érdesítjük az IKSZT Címbirtokos szervezetek képviselőit, munkatársakat, partnereinket, hogy a 2013. május 28-án, Etére meghirdetett Helyi Aktivációs Műhely programunk technikai okból elmarad.

    A rendezvényt egy későbbi időpontban rendezzük meg, amelyről időben adunk tájékoztatást, ezért kérjük, kísérjék figyelemmel hírcsatornáinkat.

    Megértésüket köszönjük!

  • A találkozó házigazdája Csörszné Zelenák Katalin ügyvezető elnök, akit a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) Elnöksége 2012-ben az "Év vidékfejlesztője" elismerésben részesített. A rendező Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete Békés, Bács, Csongrád, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyék tanya- és falugondnokainak tevékenységét fogja össze. részletek

  • Az életminőség, fenntarthatóság és a helyi közösségek közti kapcsolatok feltárása volt a témája annak a Nemzetközi Gazdaságtudományi Konferenciának, amelyet tíz ország kutatóinak részvételével szervezett meg a Kaposvári Egyetem. A rendezvényen egy most záruló, csaknem 150 millió forintos projekt egyes eredményeit is bemutatták. részletek

  • Legföljebb hároméves gyerekek szülei látogathatják csemetéikkel napközben azokat a házakat, ahol a felnőttek segítséget kaphatnak a kicsik nevelésében, hogy a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek a lehető legkisebb lemaradással, szocializációs hátrányokkal kerüljenek majd bölcsődébe, óvodába. Ezt a célt szolgálják a Gyerekesély projekt részeként országszerte megépülő Biztos Kezdet Gyerekházak. részletek

  • Két díszöltözetet és egy nyeregtakarót vásárolt a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum. A műtárgyak a szakvélemény szerint a Festetics család tulajdonában voltak. A ruhák eredetiségét Tompos Lilla művészettörténész és az igazságügyi szakvélemény is igazolta. A ruhákban található cégjelzés és a Festetics-kastély kiállításának két portréja kétséget kizáróan bizonyítja, hogy az öltözeteket a 20. század első évtizedében a grófi-hercegi család tagjai viselték - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részletek

  • A rendelet a Magyar Közlöny 51316-51349. oldalán olvasható. A Közlöny vonatkozó, 79. száma az interneten ide kattintva elérhető, ide kattintva pedig letölthető PDF formátumban.

  • Nógrád megye 51 települését érinti az a vidéki létforma életben tartását, fenntarthatóságát célzó program, amelyet három civil szervezet valósít meg másfél év alatt. Része a programnak a helyi gazdálkodás, helyi termékek értékesítésének segítése is. részletek

  • V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára és Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára megnyitja a Vidékjáró rendezvénysorozatot bemutató sajtótájékoztatót május 29-én 10 órakor a Hagyományok Házában (1011 Budapest, Corvin tér 8.). A rendezvényen köszöntőt mond Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója.

    Részletek a csatolt meghívóban találhatóak.

  • Az EUROPAN Magyarországi Titkársága és a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Nkft. az EUROPAN nemzetközi szervezetével közösen Magyarországon is meghirdette az EUROPAN 12 pályázatot. részletek

  • Idén immár hetedik alkalommal rendezi meg a Vidékfejlesztési Minisztérium a Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvényt. Nemzeti parkjaink június 7-16. között az ország több pontján változatos programokkal, túrákkal várják a természeti élmények iránt érdeklődőket. A rendezvény központi nyitóhétvégéjén, június 7-9-én Debrecenben és a Hortobágyi Nemzeti Parkban lesznek izgalmas programok. Június 10-16. részletek

  • Solymosy László nemzetközi hírű ornitológus emlékére avattak parkot Egerváron. részletek

  • Az idén a Szennai Skanzen fíliájaként működő Szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény is bemutatkozott éves programkínálatával, valamint múzeumpedagógiai ajánlójával a Múzeumok Majálisán a budapesti Múzeumkertben. A fővárosban tartott programmal párhuzamosan Kaposváron, a Corso Kulturális Fesztiválon is színvonalas programokkal várta a látogatókat a skanzen, ahol kicsik és nagyok kézműves foglalkozáson ismerhettek meg népi játékokat, betekinthettek a csuhébáb-készítés rejtelmeibe és a néprajzi gyűjtemény mindennapjaiba. részletek

  • Megjelent és ide kattintva online is elérhető a Studies in Agricultural Economics című folyóirat legújabb száma. A folyóiratot az Agrárgazdasági Kutató Intézet adja ki a Magyar Tudományos Akadémia Agrár-közgazdasági Tudományos Bizottságával együttműködve. A lap mind nyomtatott, mind elektronikus formátumban készül évente általában két kiadásban. részletek

  • Jelentős kerékpáros turisztikai fejlesztés zajlott a Kapuvárt övező térségben az elmúlt években, amely megteremtette az átjárhatóságot a burgenlandi Fertőzug és a Hanság fővárosa között, amelynek eredményképp a Nyugat-Rábaköz kerékpáros térséggé vált, létrejött a Kapuvári Kerékpáros Régió. A biciklisek számára olyan értékek válnak kényelmesen elérhetővé, mint a Hanság táji és természeti szépségei. részletek

  • Mintegy egymilliárd forint haszonnal zárta a 2012-es évet egy jászkiséri vállalkozás. A MÁV FKG Felépítmény-karbantartó és Gépjavító Kft. ügyvezető igazgatója, Völgyesi Zsolt a sajtótájékoztatón kiemelte, a hatékonyság javításával, illetve a korábban alvállalkozókkal végeztetett feladatok visszaszervezésével sikerült elérni ezt a nyereséget. Az országszerte jelenleg mintegy másfélezer embert foglalkoztató vállalkozás a közeljövőben jászkiséri központi telephelyén 40-44 fő munkavállaló felvételével számol. részletek

  • Egyedi tervezésű és kivitelezésű zenepavilon épült Gárdony város turisztikai szempontból egyik közkedvelt területén, az agárdi strandon. Korábban a város leglátogatottabb partszakasza semmilyen értékes épített elemmel, idegenforgalmi attrakcióval sem rendelkezett. részletek

  • A Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) Örökséggazdálkodási Tagozata nyilvános szakmai beszélgetést rendez Cselovszki Zoltánnal és Alföldy Gáborral a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ munkájáról, az új intézmény terveiről, elképzeléseiről, lehetőségeiről, és általában az örökséggazdálkodással kapcsolatos kérdésekről, kétségekről. A 2013. május 22-én 16 órakor kezdődő eseménynek a MUT székház (Budapest IX.. Liliom u. 48.) rendezvényterme ad otthont. részletek