Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa.
A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak minden kedves leendő vendéget a rendezvényekre. részletek
Program:
Augusztus 19., vasárnap
Sok szeretettel meghívunk minden érdeklődőt a Mesterségek Háza Udvarában 2012. augusztus 19-én tartandó Német Nyári Színházba. részletek
A Lovas Barátok Egyesülete ismét megrendezi hagyományos augusztusi éjszakai lovas vigadalmát augusztus 19-én 18 órától a Gergely Tanyán. részletek
A szervezők minden kedves leendő vendéget sok szeretettel várnak a rendezvényre.
A részletes program a csatolt mellékletben található.
A program az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatásával valósul meg.
A Nagyhegyi Nyári napok részeként Motoros Találkozóra várnak minden érdeklődőt 2012. augusztus 19-20-án Szentesen a Vasutas sportpályára. részletek
Az immár harmadik alkalommal megtartott Sárosdi Zenésztalálkozó szervezői a következő programokkal várják az érdeklődőket: részletek
Az első nemzetközi fúvószenekari találkozót 2006. szeptember 29-én tartották Romonyán, azóta minden évben immár hagyományosan megrendezik Romonya, Bogád, Pereked helyszíneken rotációban. Idén augusztus 18-án és 19-én ismét Romonya ad helyet a központi ünnepségnek és koncerteknek. részletek
A hagyományos Kókai Falunap programjai között szerepel: részletek
Program: részletek
A Komlósi Szlovákok Szervezete és a Szlovák regionális Központ, valamint a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2012. augusztus 19-én Gasztronómiai Napot szervez. részletek
Sok szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a IV. Rába-hídi Vásár és Kulturális Találkozóra, amely 2012.08.19.-én kerül megrendezésre Várkeszőn, a Rába folyó partján. részletek
Reggel 9 órától 13 óráig szakmai programok kezdődnek a paraszti élet elemeit tartalmazó játékos vetélkedővel Vas és Zala megyei, illetve szlovéniai csapatok részvételével. részletek
Szent István nap – Sakk és labdarúgó torna
2012. augusztus 19. 9.00 – 18.00 óráig
A Faluház és környéke
9.00 – 12.00 Bakonysárkány egyéni rapid sakkverseny- Szent István napi Sakk Kupa
9.00 – 14.00 Főzőverseny
14.00- Ünnepélyes eredményhirdetés és kulturális műsor
Vértessy Ferenc utcai sportpálya
10.00 – 14.00 Szent István napi Labdarúgó Torna
A programok ingyenesek!
Program: részletek
Bácskai Vágta – ahol megelevenednek a lovashagyományok. Nemes versengést és példátlan kistérségi összefogást hozott ez a mindössze néhány éves múltra visszatekintő rendezvény. Ezen a napon minden környékbeli település megmutathatja egyéni arculatát, csak rá jellemző gasztronómiáját, és természetesen „harcba szállhatnak” a legtehetségesebb lovasaik. A rendezvény a Nemzeti Vágta helyi előfutama. részletek
A programok reggel 8 órakor kezdődnek a nemzetközi vadpörköltfőző versennyel, majd 10 órától indul a Ginti étterem grill teraszán a Nemzetközi Szakmai Vadászati Fórum a külön meghívottak részére. részletek
A programból: részletek
Program:
Augusztus 18. (szombat)
Augusztus 19. (vasárnap) részletek
Az Észak-Kaposi Partnerek Vidékfejlesztési Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport és társzervezetei egész napos jótékonysági műsoros, kulturális közösségi napot, mulatságot szerveznek 2012. augusztus 18-án, szombaton 10 órától az ecsenyi Hétház Ifjúsági Táborban, amelyre tisztelettel várnak minden érdeklődőt.
„Nem csak a húszéveseké a világ”
IV. Balatoni Nyugdíjas Találkozó és Lecsófőző Verseny
Program:
Szombaton délelőtt 10 órától kezdődnek a programok: Mazsorett felvonulás és bemutató, Néptánc bemutató, Nyugdíjas csoportok bemutatkozása, illetve bemutatói, Lovas bemutató, Sétahajókázás a Balatonon, Fazekas bemutató,
Meglepetés vendég 1 órás élő műsora, majd este 19 órától Élőzenés Mulatós est veszi kezdetét, ahol mindenki rophatja a Táncot, Énekelheti a vidám dallamokat, s Mulathat kedvére. részletek
Egész napos kulturális, szabadidős és vidám programok. részletek
2012. augusztus 18.
9 órától: Halkiosztás a főzőversenyhez
17-18 óráig: Fogadás a meghívott vendégek részére a Sportpályán
Empfingeni Fúvószenekar műsora a színpadon
18-20 óráig: Ünnepi műsorban közreműködik: Szeredy Krisztina énekművész
Ünnepi köszöntőt mond Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
Miske Községért kintűntető díjak átadása
Fellépők: Rozmaring Hagyományőrző Egyesület, Drágszéli Asszonykórus
20 órától: Fogadás a vendégek részére
Bál hajnalig, zenél a Holiday + party zenekar
21-22 óráig Zoltán Erika részletek
A rendezvény 2012 augusztus 18-tól 20-ig tart, lövészverseny, könyvbemutató faluséta átadása, különféle fellépők, sajt-, bor- és pálinkakóstoló és szentmise színesítik a programot. részletek
Programok:
Augusztus 18. (szombat), Központi Park részletek
XII. Sárréti Birkapörköltfőző-Verseny és II. Sárréti Hagyományos Ételek Főzőversenye részletek
A Hírös Hét Fesztivál Kecskemét legnagyobb múltra visszatekintő programsorozata, amely 1934-ben vette kezdetét, amikor Móricz Zsigmond élő rádióadásban üdvözölte az első Hírös Hetet, mint a kecskeméti hagyományok és értékek ünnepét. részletek
Programok:
2012. augusztus 18., szombat - Sportpálya, Vásártér részletek
A „Mosoly”GO napokon olyan programokat szervezünk, amire érdemes kilátogatni a Népkertbe. Legyen bármilyen fárasztó előtte a munkahét, vagy rekkenő a hőség, azt szeretnénk, minél többen eljönnének alkotni, énekelni, táncolni. Reméljük, hogy az itt eltöltött napok mindenkinek mosolyt csalnak majd az arcára. részletek
A Mecsekvidék Akciócsoport támogatásával idén is megrendezésre kerül Pogányban a Hagyományok Hete. részletek
lX. Mogyorósbányai Nyárzáró Fesztivál
Időpont: 2012. augusztus 17.-19.
Helyszín: 2535 Mogyorósbánya, Sportpálya
Bővebb információ a Mogyorósbányai Fúvószenekar honlapján található: http://mfz.hu/
A háromnapos rendezvény programját a melléklet plakát tartalmazza.
Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!
A tavalyi nagy siker után az idén ismét megrendezik a Szárnyas Napok Gasztronómiai és Sörfesztivál részeként az „Év Horgásza” verseny. Sőt idén még az „Év Horgászkirályát” is megválasztják! részletek
A szervezők minden kedves leendő vendéget sok szeretettel várnak a rendezvényre. részletek
Programok: 2012. augusztus 17. 8 órától csapatok fogadása, csapatvezetők eligazítása, Szent Mihály téren színpadi produkciók, augusztus 18-án: versenynap, jászsági népi ételek főzőverseny, virtusvetélkedő, tűzoltóság bemutató, koncertek, bemutatók. Augusztus 19-én 2. versenynap, kamionhúzás, váltóverseny, II. Dósai Fogathajtó verseny.
Program:
Augusztus 17.(péntek): részletek
Augusztus 16. csütörtök
Szakmai nap Bokroson • Előadássorozat szőlőtermelőknek, borászoknak
Augusztus 17. péntek
18:00 A Borfesztivál nyitónapján felvonulás indul a Kossuth térről a Dob utcáig.
A fiákeres menetben részt vesznek a Szent Vince Borlovagrend és az Alföld NTE tagjai
18:30 Ünnepélyes megnyitó
18:45 Szent Vince Borrend új tagjainak avatása
19:30 Külföldi vendég csoport műsora
21:00 Lampionos felvonulás a Kossuth térről a Borutcáig
21:30 Nyári Alföld gála • Kísér: a Sófalvy zenekar
Augusztus 18. szombat részletek
A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak a programokra.
A rendezvény részletes programja a csatolt mellékeltben található.
Fellépnek:
Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál
Minden délután művészeti- és kézművespark, esténként nemzetközi táncház, zenés fesztiválterasz.
További információkat az alábbi linken találnak:
http://www.rackeve.hu/images/stories/pdf/summerfest_2012.pdf
Minden nap különleges előadások, táncszínház várja az érdeklődőket.
A fesztivál LEADER támogatásban részesült, melyről bővebben a Ráckevei újság következő számában olvashatnak.
Az Őrség jellegzetes településformájával, a szerekkel, a térség kulturális és természeti értékeivel ismerkedhet, valamint színvonalas koncerteket hallgathat, aki augusztus 11-20. között a Hétrétország fesztiválra látogat.
A részletes program a cikk alján, csatolva megtalálható.
Czene Márta képzőművész kiállítása nyílik 2012. augusztus 03-án 17 órától a balassagyarmati Szerbtemplomban. A Derkovits ösztöndíjas és Barcsay-díjas festő művészettörténész alkotásait szeptember 27-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
A Duna Múzeum Európai Közép Galériája Meghívja Önt és Barátait MARTSA ISTVÁN szobrászművész születésének 100.évfordulója alkalmából rendezett kiállításra.
A kiállítás megtekinthető 2012. augusztus 3.- 2012. szeptember 3-ig, kedd kivételével mindennap 9-17 óráig, a Duna Múzeumban (2500 Esztergom, Kölcsey u. 2.).
Bővebb információ: www.dunamuzeum.hu
2012-ben már hatodik alkalommal várja a színházi rajongókat a Kvártélyház nyári színházi esték elnevezésű színházi előadás-sorozat Zalaegerszegen. részletek
Vadregényes környezetben várja Makó Canopy pályája és Kalandparkja az élményre vágyókat tavasztól őszig. Gyere el, és tapasztald meg, milyen érzés Magyarország egyik leggyorsabb folyású vize felett átcsúszni! részletek
Mesterek és műhelyek címmel mutatja be a Marcali Múzeum a régi idők értékeit és emlékeit, amelyek meghatározták a város és környezetének fejlődését. részletek