Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa.
A Nyári Zenei Estek tizennyolc éve megrendezésre kerülő népszerű rendezvénye intézményünknek. Kellemes környezetben, sokszínű zenei kavalkáddal várjuk
a zenekedvelőket.
Július 22. 18 óra Garabonciás együttes részletek
Meghívó 2012. július 22-én 16:30 órától a Mária Magdolna-napi Búcsú hagyományának őrzéseként a kápolnával szembeni helyszínen tartandó rendezvényre. részletek
Makó Városában hangulatos rendezvénysorozatot hív életre a városi önkormányzat a Hagymaház szervezésével LEADER támogatásból. Minden korosztály érintve lesz, hiszen lesznek gyerekeknek és felnőtteknek szóló, játékos és kulturális programok. A nyár közepén, a forró napokat így fogják feldobni Makón. A Makói Fürdőbe látogatók is élvezhetik a programokat, hiszen mindenkinek szól! Jó szórakozás várható, látogassa meg a rendezvényeket feltétlenül!
A Somogy Megyei Népművészeti Egyesület szervezésében 2012. július 22-én vasárnap rendezik meg a „Kézműves napokat” Patcán, a Katica Tanyán. részletek
Népi színjátszók és zenészek, néphagyományok, kézműves kirakodó vásár, hagyományőrző népdal és néptánccsoportok találkozója. részletek
Encs Városért Közalapítvány első alkalommal rendezi meg a városban az I. meggyfesztivált, ahol a kétnapos rendezvény keretében szakmai programok, a gyümölcstermesztésről, és növényvédelméről, valamint meggylekvár főző versenyre is sor kerül. Továbbá sport és kulturális programok is lesznek.
Program:
július 21., szombat részletek
Hasznoson a Mátra lábánál immár hagyományteremtő rendezvényként tartják idén is a Rétesfesztivált, mely nem csak a gasztronómiai ízvilág kedvelőinek nyújt örömet, hanem számos egyéb kulturális programmal várja a Pásztó hasznosi városrészébe látogatókat. Tervezett programok:
Sportpálya:- Gyalogtúra (a Pásztói Sport Egyesület túra szakosztálya szervezésében)
- Kerékpártúra (helyi aktivisták szervezésében)
- Főzőverseny (HASZE szervezésében)
- Borkóstolás és árusítás
- Kirakodóvásár (HASZE koordinálásával)
- Mini vidámpark részletek
Patcán, a Katica Tanyán július 21-22-én Mátyás király kora hétvégét tartanak, ahová különböző programokkal várják az érdeklődőket. részletek
2012. július 21-én tartja Szamoskér önkormányzata az "Együtt a Szatmárban" ifjúsági kezdeményezések programsorozatának második rendezvényét. részletek
Révfülöp Nagyközség Képviselő-testülete szeretettel meghívja Önt és kedves családját a XX. Villa Filip Napok rendezvényeire. részletek
JÚLIUS 20. PÉNTEK
13:00 Ágyútűz- programok kezdete a várban
13:00 Vándormuzsikusok, igricek, regösök zenebonája
14:00 Korabeli ruhaköltemények bemutatója a Barabás György Műszaki Szakközépiskola tanulóinak munkáiból, Gölbasi viseletbemutatója
15:00 Apródok a porondon (a kis Gárdonyisok Sziporka Színjátszóinak előadása)
16:00 Naszreddin Hodzsa újabb tréfái - Róka Móka Mesetára – élő zenével.
17:00 Hazai mustra- Varga Diána, Nádiverebek koncertje, Mira Orient Art Hastáncbemutatója
17:30 Ünnepi megemlékezés Fekete Bég szobránál részletek
A rendezvény a Nagykörű Községi Önkormányzat szervezésében valósul meg, Nagykörű Kossuth terén a Látogatóközpontban és a Templom téren a Tündérkertben. Éves program kiemelkedő eseménye a Cseresznyefesztivál, mely 3 napos rendezvénysorozat. Várja Önt 2012-ben is szeretettel a Nagykörű, Magyarország Cseresznyéskertje!
1. nap: Illés napi felvonulás - Nagykörűben a mára már hagyománnyá vált Illés napi fáklyás felvonuláson a templomtól az Illés-kőig haladnak a résztvevők.
2. nap: Falunap részletek
A csodálatos természeti környezetben lévő apró cserháti faluban, Bokorban rendezik meg azt a Fotótábort, ami igazi élményt nyújt a fényképezést kedvelőknek. A tábort kiváló szakemberek vezetik, folyamatos egyéni és közös alkotómunka várja a jelentkezőket.
A táborról részletes információ a www.bokor.hu honlapon szerezhető.
Finom borokkal, ízes ételekkel, szórakoztató programokkal várjuk Önöket a móló melletti sétányon, a Borutcában. részletek
Borgasztronómiai fesztivál kulturális programokkal. Badacsony messze földön híres a boraival várják a borok
szerelmeseit. részletek
2012. július 13-án nyílik meg Kelemen Benő Benjamin grafikusművész kiállítása a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben "Bizonyos foltok" címmel. részletek
Meghívó
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége és a Tornyai János Múzeum és Közművelődési központ szeretettel meghívja Önt és kedves ismerősét 2012. július 7.-én szombaton 17 órára a
"Híres emberek bélyegeken"
Hódmezővásárhely-Hechingen című bélyegbemutató megnyitójára. részletek
Tapolcai nyár
2012. július 5. - augusztus 2.
Zenés csütörtöki korzó a tóparton
Könnyűzenei koncertek egy csodálatos helyszínen
A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak!
Részletes program a csatolt mellékletben található!
2012-ben már hatodik alkalommal várja a színházi rajongókat a Kvártélyház nyári színházi esték elnevezésű színházi előadás-sorozat Zalaegerszegen. részletek
Múzeumkerti Esték
A Múzeumkert Esték egész nyáron átívelő programsorozata várja Kecskeméten a művészetek kedvelőit.
A két részes Múzeumkerti Esték elnevezésű rendezvény 2012. június 25. és augusztus 2. között kerül megrendezésre, helyszíne pedig a Naív Művészetek Múzeumának kertje.
A színház, a zene, az irodalom jeles hazai képviselő lépnek a közönség elé a szabadtéri előadásokon. részletek
Patakfalviné Jankovics Erika a nyári szünetben is várja a foltvarrás szerelmeseit. részletek
Vadregényes környezetben várja Makó Canopy pályája és Kalandparkja az élményre vágyókat tavasztól őszig. Gyere el, és tapasztald meg, milyen érzés Magyarország egyik leggyorsabb folyású vize felett átcsúszni! részletek
Mesterek és műhelyek címmel mutatja be a Marcali Múzeum a régi idők értékeit és emlékeit, amelyek meghatározták a város és környezetének fejlődését. részletek