Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa.
Várfesztivál
Május 26. (Szombat)
13.00 Megnyitó
13.10 Batsányi Táncegyüttes
14.00 Magyar Népmese Színház
„Az aranyszőrű bárány”
14.50 Solymászbemutató
15.40 Gyenes Néptánc Együttes
16.30 Kelet Fénye Hastánccsoport
17.20 Szó és Kép Színpad előadásában Petőfi Sándortól a „Gondűző borocska mellett..”
c. verses komédiajáték
18.00 Siklósi Hagyományőrző Egyesület
,,Sárkányos” bajvívó szakosztálya
A három nap alatt népművészeti kirakodóvásár, magyaros ételek, italok.
Május 27. (Vasárnap) részletek
Május 26-án 10 órától veszi kezdetét a városi gyermeknap a Tildy utcán és
Művelődési Központban. részletek
Velence Város önkormányzata, a Szent Benedictus Borlovagrend és a
Velencei-tó Körzeti Hegyközség
szeretettel várja Önt és családját a városi gyereknapon és az Orbán-napi hegyünnepen Velencén, a Bence-hegyen. részletek
A rendezvény a MEZŐFÖLD Helyi Közösség Egyesülethez LEADER - "Helyi vidék vonzerejének növelése a helyi értékek bemutatásán keresztül" elnevezésű célterületre benyújtott, az Európai Unió és a magyar kormány által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programon keresztül nyújtott támogatási összegből valósul meg. részletek
Programok: részletek
A verseny célja: A lovak versenyzési rutinszerzése, a fogathajtó sport népszerűsítése, hagyományainak megőrzése, versenyzési lehetőség biztosítása amatőr fogatok részére, szabadidő hasznos eltöltése.
A verseny helyszíne: Székkutasi Lovaspálya (326/4 hrsz)
A verseny rendezője: A Székkutasi Lovasklub
A verseny igazgatója: Fehér Imre
Nevezési határidő: 2012. május 23.-e (szerda)
Tel: 06-30/223-8536
A verseny kezdete előtt fél órával ( verseny megkezdése előtt startlista
módosítást nem fogadunk el.)
Nevezési cím: Székkutasi Lovasklub részletek
Keszthelyi Kilométerek
félmaraton, maraton, váltók
2012. május 26. - 2012. május 27. 12:00
2012. május 26. szombat - Fő tér
12.00 - RUNNER EXPO megnyitása
"minden, ami a futáshoz kapcsolódik"
14.00 - 16.00 gyermek futóversenyek
minden versenyző kisgyermek rajtszámot, érmet és befutócsomagot kap
Gyermekversenyek ingyenes nevezése 10.00 órától a versenyirodában. Itt kapják meg a gyermekek a rajtszámjukat és a karszalagjukat.
• "csattogó tappancsok" 250 m-es papás-mamás szaladóverseny óvodásoknak részletek
III. Balatoni Folklór Napok és Pörköltfőző Verseny Révfülöpön
Program:
Péntek délután 17 órától vasárnapig sok érdekes és értékes kulturális és folklór bemutatót, produkciót láthatnak az érdeklődők, valamint megkóstolhatók a különleges és hagyományos íz világgal készült pörköltek:
kakashere-, marhalábszár-, vaddisznó-, birka-, nyúl-, csülök-, köröm-, zöldség-, tojás-, vörösboros szarvas pörkölt, stb. részletek
III. Balatoni Folklór Napok és Pörköltfőző Verseny
Révfülöp
2012. május 25 – 27- én
Péntek délután 17 órától vasárnapig sok érdekes és értékes Kulturális és Folklór bemutatót, produkciót láthatnak az érdeklődők, valamint megkóstolhatók a különleges és hagyományos íz világgal készült pörköltek :
kakashere-, marhalábszár-, vaddisznó-, birka-, nyúl-, csülök-, köröm-, zöldség-, tojás-, vörösboros szarvas pörkölt, stb. részletek
IX. alkalommal kerül megrendezésre a Beledi Pünkösdi Fesztivál, mely a Rábaköz egyik neves rendezvénye.
A rendezvény 3 napja alatt az odalátogatók megismerkedhetnek a rábaközi hagyományokkal, ízekkel, kiállításon megtekinthetik a helyi kulturális élet remekeit.
Népzenei, egyház zenei előadások, amatőr csoportok, bábszínház és sztárfellépők színesítik a programokat.
Vasárnap kézműves foglalkozásra is várják az érdeklődőket.
A műsor összeállításánál minden korosztályra gondoltak a szervezők.
A rendezvény programja mellékelve!
Gyalogtúrázok XIX. Országos Találkozója
2012. május 25-28.
A Szervezők a Forrásvíz Természetbarát Egyesület és a Magyar Természetbarát Szövetség szeretettel vár mindenkit a rendezvényen.
A részletes programtervezet csatolásra került.
2011 nyarán debütált első alkalommal a Körösök Völgye Határtalan Vándortúra és Fesztivál, amely hagyományteremtő reményekkel született még és idén, május 24. és 28. között folytatódnak a határtalan kalandok. részletek
Programok:
Május 17., csütörtök 14 óra és 18 óra: Gépek és Képek – A Hatvani Cukorgyár archív felvételeken - tárlatvezetés részletek
Délután 14 órakor veszi kezdetét az Ifjúsági nap a gimnázium és a III. Béla iskola összecsapására kézilabda, kosárlabda és futball sportágakban. részletek
Három új kiállítás is várja a művészetek kedvelőit májustól a Paksi Képtárban, a Csengey Dénes Kulturális Központban. részletek
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. 2012. május 4. és június 25. között országos szakmai konferenciasorozatot szervez, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk Önt.
Célunk, hogy minden érdeklődőnek lehetőséget biztosítsunk arra, hogy lakhelyéhez minél közelebb részt vehessen Társaságunk rendezvényein, ezért a konferenciákat – hasonló tartalommal és tematikával – az ország minden megyéjében megrendezzük.
A konferencia témája: részletek
Vadregényes környezetben várja Makó Canopy pályája és Kalandparkja az élményre vágyókat tavasztól őszig. Gyere el, és tapasztald meg, milyen érzés Magyarország egyik leggyorsabb folyású vize felett átcsúszni! részletek
"Egy régesrégi nyári éjszakán szerelmes lett a Napba a Hold. Még sohasem látta a Napot, csak a melegét érezte, s a meleget kísérő furcsa illatot. Szerette volna közelebbről is látni azt, aki a meleget és az illatot maga után hagyja, de bármilyen korán indult is útjára, sohasem olyan korán, hogy találkozhatott volna vele. Hosszú éjjeli sétáin, miközben lassan végigjárta az eget, százféleképpen is elképzelte a Napot: hol ragyogónak és kedvesnek, hol kacérnak és kegyetlennek, hol pedig szelídnek, csöndesnek." (Boldizsár Ildikó meséjéből) részletek
Színes program kavalkád várja az érdeklődőket Hatvan városában 2012. március 8-május 27-ig. A Tavaszi Fesztiválon többek között fellép a 2011-es X-faktorból jól ismert Rocktenors, Ikrek, Kováts Vera és az Apolló 23, valamint a Csík Zenekar is. A sztárfellépők mellett lesz főzőverseny, sportverseny, egészségnap és a város négy intézményében a Hatvani Galériában, az Ady Endre Könyvtárban, a Grassalkovich Művelődési Házban és a Hatvany Lajos Múzeumban is számos kulturális rendezvény lesz. részletek
Mesterek és műhelyek címmel mutatja be a Marcali Múzeum a régi idők értékeit és emlékeit, amelyek meghatározták a város és környezetének fejlődését. részletek