Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa.
Az ÚMVP III.tengelyének vidékfejlesztést szolgáló forrásaira a Pannónia Kincse Leader Egyesülethez tartozó 65 Pannonhalma, Tét és Ikrény környéki településről is lehet pályázatot benyújtani. A folyamatot helyben az egyesület munkaszervezete segíti és koordinálja, a támogatási kérelmeket pedig első körben ellenőrzi és pontozza – tájékoztatott Gönczi Zsolt munkaszervezet-vezető. részletek
Az akciócsoport irodájának tágas tárgyalótermében – mely egyben a LEADER településeken előállított helyi kézműves termékek állandó kiállításának is helyt ad – mintegy ötvenen gyűltek össze. Molnár László, a békéscsabai kistérség egyéni országgyűlési képviselője, valamint Babák Mihály, a szarvasi kistérség képviselője, egyben Szarvas Város polgármestere és a Körösszögi Kistérség Többcélú Társulás elnöke, köszöntőjükben egyaránt az együttműködés, az összefogás fontosságát hangsúlyozták. részletek
A „LEADER-település" táblák átadása hivatalosan is azt jelenti, hogy a települések részt vesznek a vidékfejlesztési programban.
A nonprofit kft-vé alakult Déli Napfény Helyi Közösség 12 települése kapta meg Deszken a LEADER-táblákat, hogy kihelyezhessék azokat a falvak, kisvárosok határára. A települések, amelyek együttműködésük során 42 ezer ott élő embert fognak össze: Algyő, Bordány, Deszk, Dóc, Domaszék, Kübekháza, Röszke, Sándorfalva, Szatymaz, Tiszasziget, Újszentiván és Zsombó. részletek
Az ÚMVP keretében meghirdetett kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztésére adott be pályázatot nemrégiben Darnózseli, az önkormányzatnak a falugondnoki szolgálat ellátására ugyanis egy húszéves, kissé „lestrapált" mikrobusz állt csak rendelkezésére. A projekt érdekében együttműködési megállapodást kötöttek a körjegyzőséghez tartozó Dunaremetével és Kisbodakkal. részletek
Ezreknek ad munkát az erdő: idén már több mint 400 településről átlagosan 2100 regisztrált állástalant foglalkoztatnak az erdei közmunkaprogram keretében az állami erdészeti társaságok. A program teljes költségvetése megközelíti az 1,8 milliárd forintot. Az erdei közmunka egy lehetséges útja annak, hogy az állástalanok visszatérhessenek a munka világába. Emellett nagyon fontos szerepe van az erdők megújításában, a hazai erdővagyon minőségi és mennyiségi gyarapításában. részletek
Szatmári ízeket kóstoltak a miniszterek, államtitkárok és az érdeklődők a szeptember végi Magyar Vidék Napján. A penyigei szilvalekváros kenyeret, a csengeri aszalt almát és bioalmalevet, valamint a tyukodi konzerveket kínáló csoportot – a Szatmár Helyi Közösség képviselőit – a köszönő szavak mellett elismerésben is részesítették: LEADER akciócsoporttá avatták. részletek
Szálláshely-kialakítástól a piacépítésen át akár a vízibicikli-vásárlásig számtalan célra igényelhető támogatás az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében – hangzott el hétfőn a megye falvaiba áramló lehetséges pályázati pénzekről tartott fórumon. részletek