LEADER

Főtéravató és Kórusfesztivál Nógrádsápon

Főtéravató és Kórusfesztivál Nógrádsápon

Többszörösen is ünnep volt Nógrádsápon a május 16-i vasárnap. Az eseményekből mindenről be sem tudunk számolni, de a településfejlesztési tervek megvalósulása feletti örömet ünnepet és avatást mindenképpen olyannak véljük, amit érdemes megosztani az olvasókkal. részletek

Egyeztető fórum az Európai Lovas Túraútvonalak Hálózatról

Szakmai látogatás a GPF Médoc területén Franciaországban

Projekt előkészítő látogatáson vettek részt a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület képviselői a GPF Médoc szervezetével közösen megvalósítandó „Akácerdők kezelése és hasznosítása – erdőgazdálkodás” projekt részleteinek kidolgozása érdekében. részletek

I. Vándorló Bográcsok Találkozója Tiszatenyőn

I. Vándorló Bográcsok Találkozója Tiszatenyőn

A Törökszentmiklós Térsége Többcélú Kistérségi Társulás első alkalommal rendezte meg 2010. május 08-án az I. Vándorló Bográcsok Találkozóját a hagyományteremtő szándékon kívül azzal a céllal, hogy a kistérséget alkotó települések jobban megismerjék egymást, közös élménnyel gyarapodjanak, a kistérségben élő emberek találkozzanak, ismerkedjenek egymással. részletek

A kormány vidékfejlesztési céljai

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón beszámolt az árvíz okozta mezőgazdasági károkról és bejelentette, hogy közösen a V4-ekkel, azaz a Visegrádi országokkal együtt nyújtják be az Európai Unió Szolidaritási Alapja felé a támogatási igényt. részletek

Az első III. tengelyes beruházás a Csepregi kistérségben

Sikeresen pályázott a csepregi Művelődési Ház

A Vas megyei közkönyvtári tudásvagyon megosztását támogató, az Egyenlő esélyű hozzáférést segítő összehangolt infrastrukturális fejlesztés a megye keleti régiójában című projekt keretében 8 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a csepregi Petőfi Sándor Művelődési Ház. részletek

Játszótér LEADER-forrásból Murakeresztúron

Laktanyából inkubátorházat építenek Nagykanizsán

A kivitelező már nekilátott a volt Kossuth-laktanya legénységi épületének átalakításához Nagykanizsán. Az ingatlanból a passzívházak elvén működő inkubátorházat varázsolnak. részletek

Freskó feltárása

Somogyi Hírlap
Az 1861-ben épült templom belső rekonstrukciójára nyertek uniós pénzt.

Erdei tanóra program indul

Színek kavalkádja, mosolygó gyerekek, büszke szülők...

Minden év májusában megrendezésre kerül az alkotókörök kiállítása. A kézműves kör mellé amelyet Lami Annamária vezet, már jó pár éve csatlakoztak tűzzománcosok Dovák B. József vezetésével. részletek

Hétezer négyzetméteres rajz a cél

Újabb befektetőket csalogatnának Jászfényszaruba

Új üzemcsarnokot avattak pénteken, délelőtt Jászfényszarun az Ipari Parkban. Az összességében 265 millió forintos költséggel megvalósult csarnokot az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaság beruházásában készítették. részletek

Marcali és Csurgó

Somogyi Hírlap
600 milliós fejlesztés a III. tengely keretében elnyert pályázati támogatással.