LEADER

Gasztronómiai projekt indul Domaszéken

Az első körös ÚMVP III-as tengelyből támogatott első elkészült beruházás a Zsombói Római Katolikus Plébánia toronysüvegének felújítása

A Déli Napfény Nonprofit Kft. meghívást kapott a 2010. április 13-án, kedden, 19 órától a zsombói Művelődési Házban megtartott ünnepi vacsorára. részletek

Sikeres LEADER-község Homokszentgyörgy

Sikeres LEADER-község Homokszentgyörgy

A gazdasági válság ellenére pozitív mérleggel zárult Homokszentgyörgy 2009-es éve. Kulcsár Szilveszter a település polgármestere elmondta, hogy tavaly sikeresen pályáztak, aminek következtében több fejlesztés is megvalósult a faluban. részletek

Játszótéravató ünnepség Jászszentlászlón

Avató ünnepség Jászszentlászlón

„Európa itt van a Kiskunságban, az itt élő emberek szívében, összefogásában, tenni akarásában – mondta Jászszentlászlón dr Tabajdi Csaba EU parlamenti képviselő, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 48 millió forintos támogatásával megvalósított beruházások átadó ünnepségén április 8-án. részletek

Sikeres IKSZT pályázatok a Szentlőrinci kistérségben

Sikeres IKSZT pályázatok a Szentlőrinci kistérségben

A Szentlőrinci kistérség a kisebbek közé tartozik országos viszonylatban. A földrajzilag behatárolt területen mindössze húsz település alkotja a társulást, melynek tagjai igen aktívan veszik ki részüket a pályázati lehetőségekből. részletek

Turistacsalogató

Magyar Hírlap
Az uniós pénzekből bormúzeum és kerékpárút is épül a nyugati régióban.

IKSZT-sikerek az Őrségben

Parkosítás és díszburkolat Belsősárdon ÚMVP-támogatásból részletek

Fokozódó nemzetközi érdeklődés a Maros-völgyi HACS-nál

Bölcsődei felújítás, állagmegóvás – hazai pályázati forrásból

Az Egyesített Népjóléti Intézmény Kálvin téri bölcsődeépületében május 27-én, az intézmény nyílt napján tartott sajtótájékoztatót dr. Buzás Péter, Makó város polgármestere és Rózsa Istvánné, az ENI vezetője. részletek

Meg kell állítani a kistelepülések elnéptelenedését

Dr. Sólyom László köztársasági elnök és dr. Gémesi György köszöntőjével megkezdődött Gödöllőn a VIII. Magyar Polgármesterek Világtalálkozója. A Premontrei Szent Norbert Gimnázium aulájában rendezett eseményre a Kárpát-medence minden tájáról érkeztek polgármesterek, önkormányzati szakemberek. részletek

A szőlő stratégiai kérdés

Éltető-völgy: az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület kreatív bemutatkozása a Művészetek Völgyében

A Művészetek Völgye szervezői az idén jubileumi rendezvényre készülnek, az eddigieknél nagyobb volumenű és új ötleteket felsorakoztató 20. Művészetek Völgyébe minden érdeklődőt szeretettel várnak. részletek

Fergeteges sikerű egészségnap Abonyban

Nyertes bölcsőde pályázat Abonyban

Örömmel tájékoztatjuk Abony város lakosságát, hogy a „Kreatív Kópévár – Új bölcsőde létesítése Abonyban” című, KMOP-4.5.2-09 jelű pályázatunkat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásra méltónak ítélte. részletek