közösség

Tudományok éjszakája Pásztón

Templomfelújítás Héhalomban

Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap 31,2 millió forintos támogatásával, a Váci Egyházmegye és az adományozó hívek segítségével újult meg a héhalmi Római Katolikus Templom. részletek

Rétságiak az erdei tanórákon

Tolmácson is szüreteltek

Ahogy az lenni szokott, óriásbábokkal díszítették fel a falut, abból is lehetett tudni, hogy lesz szüreti mulatság. Meg hát megírta a Kisbíró, bár minden környékbéli különösebb hírverés nélkül is tudja, hogy október első szombatján Tolmácson nagy nap van. Hogyan is lehetne a valamikori borkultúrájáról, ma pincéiről híres településen. részletek

Ökoturisztikai régió

Magyar Hírlap
Civil és települési összefogással megalakult a Börzsöny-Ipoly völgye ökoturisztikai régió.

Munkahelyteremtés spanyol módra Csengerben

Két napig kavartak Szatmárcsekén

Szatmárcsekén 12. alkalommal szállt fel a füst a vályogból rakott katlanokból. A Nemzetközi Szilvalekvárfőző verseny idei rendezvényén is két napon keresztül folyamatos kavarás mellett főtt a szilvalekvár. Mindez nem fellángolás volt, hanem már hagyomány. részletek

Különdíjas a nádudvari termékcsalád

Balmazújváros - Középkori „akadály” a fürdőben

Ősz helyett várhatóan csak a jövő tavaszra készülnek el a nagyszabású balmazújvárosi fürdőbővítéssel, a munkálatokat a kötelezően elvégzendő régészeti feltárás késleltette. részletek

Fiatalokkal, fiatalokért: ifjúsági közösség épül Bordányban

Ifjúsági közösségek vidéken” címmel tartott regionális tájékoztató szakmai napot az IKSZT program keretében a Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet. A dél-alföldi Bordány közelmúltban átadott IKSZT-jében a vidékfejlesztés és az ifjúságügy közti, erősítendő kapcsolatokat járták körül a résztvevők. részletek

A kommunikáció szerepe a LEADER közösségek életében

Sárvár adott otthont annak a rendezvénynek, amelyet az MNVH és az FVM VKSZI szerveztek meg a LEADER Helyi Akciócsoportok vezetőinek kommunikáció és közösségi marketing témában. részletek

Táncsicsról nevezik el a parkot Mesterszálláson

Rákapcsolás előtt áll a felújított ivóvíz kút

TÚRKEVE | A települést jelenleg hat darab fúrott kút látja el ivóvízzel, ez biztosítja a napi közel 1200-1300 köbméter vizet a város lakosai számára.
A kutak felváltva üzemelnek, átlagosan négy működik egyszerre folyamatosan. részletek

IKSZT-vel gazdagodott Érsekhalma

A dél-alföldi régióban elsőként Érsekhalmán adták át az önkormányzat és egy helyi civil szervezet együttműködésében létrehozott Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret, 2010. november 13-án. részletek

LEADER társadalmi vita: a beérkezett vélemények összegzése

A Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési Államtitkársága mint az ÚMVP Irányító Hatósága a LEADER program átalakítása és felülvizsgálata érdekében vitaanyagot tett közzé. részletek