Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa.
2013-ban összesen mintegy 691 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatással számol a tárca, ebből több mint 561 milliárd forint a közösségi forrás és mintegy 130 milliárd forint a nemzeti forrás, ismertette az idei év támogatási összegeit január 21-én Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Hajdúszoboszlón, egy szakmai továbbképzésen. részletek
A Vidékfejlesztési Minisztérium számára kiemelkedően fontos a 2014-2020-as vidékfejlesztési programalkotás során a társadalmi bevonás és a párbeszéd megteremtése, valamint a programalkotás minél teljesebb összehangolása a megyei területi tervezési folyamatokkal. A közös tervezési munka elindítása céljából a Minisztérium térségi fórumsorozatra és ezek eredményeit összegző országos konferenciára hívja a megyéket és a tervezési munkában érintetteket. részletek
Fazekas Sándor a Stratégiai irányok a 2014-2020 közötti időszakra című, háromnapos rendezvény megnyitóján úgy fogalmazott: most kell kijelölni a későbbi igazodási pontokat, és ehhez a munkához szükség van a hasonló fórumokra, a gazdákkal történő közvetlen és személyes konzultációk lehetőségének megteremtésére. részletek
Zöldség-gyümölcs árusító pavilont adtak át a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken. Huber István, a helybeli családi gazdálkodó a Magyar Piac Szövetkezet segítségével építette meg a közvetlen értékesítést elősegítő létesítményét. Ez a prototípus, ahol saját és más magyar gazdák terményeit adhatja el, biztosítva a piacra jutást a jó minőségű magyar árunak. részletek
Második állomásához érkezett július 13-án Mezőtúron a Tanyafejlesztési Programról szóló tájékoztatósorozat, amelyet közösen szervezett a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI). A szaktárca és háttérintézménye a vidéki fórumokon első kézből nyújt információkat a pályázóknak, ezzel segítve a program végrehajtását. részletek
A VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI) az elmúlt időszakban fokozott figyelmet fordít a hatékonyabb együttműködés érdekében szakmai partnereire. Ezért a közelmúltban már több együttműködési megállapodást kötött több felsőoktatási intézménnyel, kutatóintézettel és más szakmai szervezetekkel. részletek
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Zsarolyán április 19-én ünnepélyesen átadták az Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret (IKSZT), ahol ünnepi beszédet mondott Tilki Attila, országgyűlési képviselő. „Nagy nap a mai a zsarolyániak számára, hiszen átadnak egy olyan épületet, amelyre már nagyon régóta várt a település. Egy olyan épület, ahol összegyűlhet a település apraja-nagyja, a fiatalok és az idősek egyaránt. Igazi közösségi hely jött létre Zsarolyánban” – hívta fel a figyelmet Tilki Attila. részletek
Március 1-jén létrejöttek a jászsági kistelepülések közös hivatalai. Az önkormányzatok jellemzően arra törekedtek, hogy a lehető legkevesebb változás történjen a lakossági ügyintézések rendjében. Legelőször Pusztamonostor alakított ki együttműködést a közeli város, Jászfényszaru hivatalával. részletek
A területet eddig a Nemzeti Földalap kezelte, 2013-tól azonban a tiszazugi kistelepülés gazdálkodhat rajta. A pár hektáros szántót a község a Start-munkaprogramon belül öt évig használhatja ingyenesen. Szelevény hasonló szerződést kötött, de nem három, hanem harminc hektárról. részletek