Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa.
Február 1-jén Pápára látogatott Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A tárcavezető a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) Veszprém megyei tagszervezetének, valamint a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumnak (PGSZKIK) a hagyományos mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmai konferenciájára, valamint az ezzel együtt tartott MAGOSZ küldöttgyűlésre kapott meghívást. részletek
A tésztafélék gyártására szakosodott új mosonszolnoki üzemben – amely rövidesen tizenkét embernek ad munkát – megkezdték a hűtött palacsinta próbagyártását. Ember Sándor, a társaság résztulajdonosa elmondta, hogy a beruházást a magyar tulajdonban lévő vállalkozás önerőből, bankhitelből és pályázati forrásokból valósította meg. részletek
Hosszú ideig Békéscsaba mezőgazdasági feldolgozóiparának zászlóshajója volt a konzervgyár, amelyet 1962-ben alapítottak. A gazdasági-pénzügyi körülmények megváltozásával és a keleti piacok leépülésével a cég aztán nehéz helyzetbe került. A rendszerváltást követő felszámolási eljárás és a többszöri tulajdonosváltások után a gyár 2003 januárja óta egy nemzetközi cégcsoport tagja. részletek