Dél-Dunántúl

Évnyitó az IKSZT-ben

Tolnai Népújság
A magyar kultúra napi rendezvény volt a 2013-as év első rendezvénye a döbröközi Integrált Közösségi és Szolgáltató Térben.

Ormánsági családoknak mutattak kiutat

Frissen főtt pörkölttel, édességgel, ajándékcsomagokkal és ruhaneművel várta a sellyei Szociális Háló Egyesület (Szohe) a vajszlói közösségi házában azokat a családokat, akiket két éven át patronált a Mindenre van megoldás című pályázati programban. A kellemes hangulatú összejövetelre tizenegy településről mintegy száznegyven fő érkezett. részletek

Megújult Siklós városközpontja

Siklós önkormányzata befejezte a 311 millió forintos, európai uniós támogatásból megvalósuló városközpont-megújítási projektet. A fejlesztés több közterület felújítása mellett a művelődési házat és a polgármesteri hivatalt érintette, egy régi, patinás épületet pedig étteremmé alakítottak át. A 2011 augusztusában kezdődött fejlesztések leginkább a történelmi belvárost érintették, amely így társadalmi, kulturális, közigazgatási, turisztikai és üzleti szempontból is fontosabbá válhat. részletek

Próbaüzem a sellyei naperőműben

A Baranya megyei városban 2,5 hektáron megépített szolárpark a beépített eszközök és a kivitelezés minősége miatt európai szinten is a legfejlettebb erőművek közé tartozik. A felállított ötven, nagyméretű, napkövető rendszer sokkal hatékonyabb, mint a fix telepítésű berendezések. A megtermelt villamos energiát a hálózatba táplálják. A csaknem 500 kilowatt teljesítményű, megújuló energiát hasznosító létesítmény 250 családi ház éves villamosenergia-igényét képes előállítani. részletek

Uniós segítséget kaptak a sárszentlőrinciek

Sárszentlőrinci és környékbeli családok százainak érkezett tartós élelmiszer, amelynek szétosztásáért a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet felel. A Detre László által vezetett jótékonysági szervezettel öt éve áll kapcsolatban a Tolna megyei község, így célállomása lett az Európai Unióból érkező adományoknak. részletek

Sok a lehetőség az orosz piacban

Oroszországban igény volna a jó minőségű magyar mezőgazdasági termékekre, ezért Magyarországnak érdemes lenne újra kelet felé nyitnia: ebben határozottan egyetértettek az Orosz Föderáció három nagy agráregyetemének vezetői Kaposváron, amikor öt évre szóló együttműködési megállapodást írtak alá a Kaposvári Egyetem rektorával. részletek

Javultak a tömegközlekedés feltételei

Jelentős minőségi változás állt be Bólyon és tíz környékbeli községben az autóbuszos tömegközlekedésben. A környéken élők a közelmúltban vehették használatba az új buszvárókat és -fordulókat, valamint a környezetükben kialakított kerékpártárolókat. részletek

Élelmiszert osztottak Sávolyon

Január 12-én újra élelmiszersegély-csomagokat osztott Sávoly képviselőtestülete. Az Európai Unió által finanszírozott élelmiszersegély-programot Magyarországon a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) hajtja végre. Az élelmiszerek kiosztásában jelentős munkát vállal a programban résztvevő közel 2600 település önkormányzata is, de a résztvevők körének bővítése érdekében az MVH további települések jelentkezésére is számít. részletek

Ivólé helyi gyümölcsből Böhönyén

A munkanélküliek mezőgazdaságon keresztüli foglalkoztatása a hátrányos helyzetű településeken, a helyi termék keresletének és piaci szerepének erősítése a célja a Kapos Aranya Szociális Szövetkezet programjának, amely több mint 41 millió forint európai uniós támogatást kapott. A projekt záró rendezvényén mutatták be azt a gyümölcslégyártó gépsort, amellyel első körben napi csaknem ezer liter gyümölcslevet állítanak majd elő. részletek